Hétköznapi emlékezet

A Táliber Közösségfejlesztő Alapítvány irodája 2016 márciusától 2019 novemberéig több ifjúsággal foglalkozó szervezettel együtt az Andrássy Úti Társaskörben volt, ahol az Új Nemzedék Békéscsabai Közösségi Tér működött. 

Az épület több mint 100 éves, jellegzetes és impozáns polgári ház, mely már a maga korában is kiemelkedőnek számított. Kiállítási helyszínként az épület titokzatos, mély történelmet sejtető padlástere és sejtelmes pincerendszere igazán érdekes tárlat megvalósítását tette lehetővé. Mindemellett történeti múltja is vonzerőt képvisel a helyi lakosság körében, hiszen számos közösség megfordult falai között, működött úttörőházként és óvodaként is, így sokakban ébreszt nosztalgikus érzelmeket.

Kihasználva az épület adottságait az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére létrehozott kiállítás a pincében és a padláson kapott helyet.

A “Hétköznapi emlékezet” néven megnyíló kiállítás a Táliber Közösségfejlesztő Alapítvány szubjektív megemlékezése.

A kiállítás két részletben nyílt meg, a pincében 2016. november 30-án, míg a padlástérben egy nagyobb szabású program keretében december 16-án.

A Táliber Közösségfejlesztő Alapítvány programja “A magyar szabadság éve” programsorozat keretében valósult meg. “A programot az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatja.”

A kiállítás szakmai megvalósításában közreműködtek: Szabó László történelemtanár, Ugrai Gábor történelemtanár, Vánsza Pál, a POFOSZ békéscsabai szervezetének vezetője.

Arculat és kialakítás: Kultúr-Műhely

A kiállítás megvalósításához támogatásukkal hozzájárultak: Baráth István, Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt., OBI