Önkéntesség, IKSZ

Önkéntesség

Regisztrációs számunk: 7433

Egy civil szervezetnél mindig akad tennivaló. Elgondolkodtató, hogy talán nem is boldogulnánk önkéntesek nélkül. Alapítványunk számára az önkéntes program kidolgozása és működtetése kiemelt szerepet kap már a kezdetek óta. Szervezetünknél egy tudatosan felépített önkéntes bázis került kialakításra az elmúlt évek során, mely folyamatosan bővül. Jelenleg 30 fővel határozatlan idejű szerződésünk van, ebből 11-en aktívan bekapcsolódnak tevékenységünkbe. Fontosnak tartjuk, hogy a hozzánk, programjainkhoz csatlakozó önkénteseket felkészítsük, hatékony hozzáértéssel felvértezzük és természetesen motiváljuk őket a további sikeres együttműködésre, a hosszú távú elköteleződésre. 

A legtöbb önkéntes munkaórát a mi esetünkben a játszótéri programok lebonyolítása jelenti. Ez a projekt, a játszóterek, mint informális közösségi terek fejlesztése a legelső projektünk, melyet 2006 óta kitartóan szervezünk tavasztól őszig békéscsabai játszótereken kicsiknek és nagyoknak, családoknak. A projekt által a generációk közös együttműködésének támogatása is előtérbe került. Ez a program adja alapját önkéntes programunknak, magában foglalja az ifjúságsegítésről, a közösségfejlesztésről, a közösségi mentálhigiénéről vallott felfogásunkat.

2015. év elején indítottuk el első 40 órás csoportos önkéntes felkészítésünket 13 fővel, mellyel a játszótéri programokba vontuk be önkénteseinket, azóta több év telt el, több sikeres játszótéri évad és sok-sok önkéntes találkozó. Függetlenül a munkától, az évszaktól, az időjárástól, minden hónapban igyekszünk egyszer összehozni a csapatot, hogy közösen majszoljuk el a házi készítésű (olykor bolti) sütiket, szendvicseket, finomságokat, melyekkel ezekre az alkalmakra készülünk, hogy sztorizzunk, megosszuk egymással, kivel mi történt, ki hogy érzi magát, hogy közel engedjük a másikat és támogassuk egymást. Persze nem tud mindig mindenki jelen lenni, aktuális élethelyzetük elszólíthatja őket, de elég erős ez az összetartás, ahhoz, hogy visszatérjenek. Az “együtt lenni, közösséghez tartozni élmény” visszacsábítja őket.

40 órás önkéntes felkészítéseinket minden évben ősszel hirdetjük meg, így annak befejezése egybeesik a játszótéri programok indításával, ahol az önkéntesek kipróbálhatják magukat.

Önkéntes csapatunk egy része 2019 augusztusában egy játszótéri program után

IKSZ – Iskolai közösségi szolgálat

Alapítványunk fogadó helyként lehetőséget biztosít a középiskolás diákok kötelező iskolai közösségi szolgálatának teljesítéséhez.

Elsősorban olyan fiatalokat várunk, akik szeretnek emberekkel foglalkozni, könnyen teremtenek kapcsolatot, örömmel játszanak kicsikkel és nagyokkal, esetleg szeretik a kutyákat is.

Várjuk azokat is, akik hangszereken játszanak, tudnak arcot festeni, a játszótereken népszerű programelemek segítői lehetnek.

Az alábbi iskolákkal kötöttünk Együttműködési megállapodást:

Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium

Békéscsabai Bartók Béla Szakgimnázium és AMI

Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium

Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskolája

BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma

BSZC Vásárhelyi Pál Szakgimnáziuma és Kollégiuma

BSZC Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Premier Művészeti Szakközépiskola és Szakiskola

Ha másik iskolába jársz, segíts az együttműködési megállapodás megkötésében, és máris önkéntesünk lehetsz!

Mind az önkéntes programmal, az önkéntes felkészítéssel, mind az iskolai közösségi szolgálattal kapcsolatban felvilágosítást ad

Zsótér Mária elnök

Telefon: +36 20 3771960

E-mail: taliber.alapitvany@gmail.com